A főpolgármester a Nemzeti Sportnak adott interjúban kitért rá, hogy a fővárosnak speciális feladatai is vannak az Eb egyik házigazdájaként, az egyik ilyen a drukkerek tízezreit vonzó úgynevezett "fan zone" megteremtése. Az interjút az MTI szemlézte.
Az Európai Labdarúgó Szövetség még 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest az egyike ama tizenhárom városnak, amely otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. A döntés értelmében egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést játsszanak a magyar fővárosban, az egykori Népstadion helyén épülő, 68 ezres Új Puskás Ferenc stadionban.
A 24 válogatottat felvonultató jövő évi Eb 51 mérkőzéses sorozata június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál