A szakember a lapnak elmondta: ugrásszerűen emelkedik a fény- és feromoncsapdákkal befogott gyapottok bagolylepkék száma, és ez a faj okozhatja a lepkefajok közül a legnagyobb károkat.
A jelenlegi tömeges rajzásból a hernyók kelése ezekben a napokban történik, tehát a veszélyeztetett növénykultúrákat rendszeresen ellenőrizni kell, és az első hernyók megjelenésétől kezdődően folyamatosan védekezni kell.
Az amerikai lepkekabóca szinte minden növénykultúrában tömegesen fordul elő, és mivel ez is egyre nagyobb károkat okoz, folyamatosan védekezni kell ellene. A zsendülő terméseken egyre nagyobb számban jelennek meg különböző poloskafajok, amelyek kellemetlen szaguk mellett szívogatásukkal nagymértékben rontják az áru élvezeti és gazdasági értékét - mondta a növényorvosi kamara főtitkára.
Ugyancsak inváziós kártevő a harlekin katica, amely mesterséges betelepítés révén jutott az európai kontinensre, ahol aztán igen gyorsan vált hasznos levéltetű predátorból kellemetlen konkurensévé az őshonos katicabogár fajoknak. Ráadásul ősszel táplálék híján szívesen belekóstol az érőfélben lévő gyümölcsökbe és a szőlőbe, és ha bekerül a mustba is, kellemetlen mellékízt kölcsönöz a bornak - olvasható a Magyar Hírlapban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat