Szavai szerint már a választások előtti időszakban is aggasztónak látta a helyzetet, az utána zajló események, a kizárások és eltiltások miatt pedig nem tudja tovább támogatni a pártot - mondta a rádióban.
Róna szerint az LMP-ben folyó eljárások olyan természetűek, amelyek megkérdőjelezik a párt létjogosultságát, nem egy morálisan megalapozott szabályrendszer szerint jártak el a párttagok ellen. Teljesen jogszerűtlennek tartja Hadházy Ákos kétéves eltiltását, aminek szerinte tartalmilag sincs semmilyen értelme, és ugyanez vonatkozik Ábrahám Júlia volt elnökségi tagra is.
Kapcsolódó
A helyzetet úgy értékeli, hogy hatalmi koncentráció van folyamatban, feladják az eddigi struktúrákat, és olyan szerkezet felé haladnak, ami sokkal jobban hasonlít a Fideszéhez
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói