A találkozóra a tervek szerint még szeptemberben sor kerül. Révész Máriusz a napilapnak azzal indokolta a lépést, hogy a tudomására jutottak olyan esetek, amelyekben az elektromos roller felhasználóknál a rendőrség alkoholszondát alkalmazott, vezetői engedély bemutatását kérte, valamint bírságot rótt ki.
Márpedig a kormánybiztos szerint ilyen következmények nem vezethetők le a jelenleg érvényes KRESZ-ből. Így egyre fontosabb lenne egységes hatósági értelmezést kialakítani ezekre a járművekre.
Kapcsolódó
Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján - külön eltérő rendelkezés hiányában - csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni, így az azzal való közúti közlekedés során a segédmotor-kerékpárok közlekedésére vonatkozó szabályok az irányadók – közölte az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a Világgazdaság megkeresésére. Ez alapján például a becsatolt motorkerékpár-bukósisak is kötelező.
Révész Máriusz szerint viszont az elektromos roller sokkal közelebb áll az elektromos rásegítésű kerékpárhoz, amely 25 kilométer per órás sebességig kerékpárnak minősül. Miután az elektromos közrollerek az EU-s szabvány szerint nem haladják meg ezt a sebességhatárt, rájuk is a kerékpáros előírásoknak kellene vonatkozniuk
A kormánybiztos által jegyzett javaslat a KRESZ módosítására azt tartalmazza, hogy - az uniós gyakorlatnak megfelelően - az elektromos rollereknél ugyanaz a szabályozás érvényesüljön, mint az elektromos kerékpároknál.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát