Január 31-én leadott vagyonnyilatkozatomban az előző évhez képest pluszbevételek jelentek meg - közölte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint.
A miniszter magyarázata szerint ennek két oka van. Egyrészt bevétele származik az általa jegyzett elektronikus aláírási szabadalomból, másrészt pedig a válását követően az erdőterületeket leszámítva minden ingatlanát és ingóságát értékesítette, más tulajdona nincsen - derül ki a közleményből.
Kapcsolódó
Vagyoni helyzetem világos, nyilatkozatomban a hatályos jogszabályoknak megfelelően mindent átláthatóan, részletesen feltüntettem - fogalmazott a politikus.
Rogán Antalnak ugyanis a korábbiakhoz képest a Pasa parki lakása, a balatonlellei nyaralója, de még két festménye is kikerült a friss vagyonnyilatkozatából. Viszont ugrásszerűen megnőttek a megtakarításai. A takarékbetétben elhelyezett megtakarítása ugyanis a tavalyi 39 millióról több mint 809,4 millió forintra ugrott.
Eközben a találmánya is szépen jövedelmez: tavaly bruttó 197,4 millió forintot hozott (az előző évi 42 millió forint után). A miniszteri havi fizetése mintegy kétmillió forint. A tartozásának (magánszeméllyel szemben) értéke pedig 18,2 millió forint.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot