Az építésre 110 milliárd forintot érhetnek el a megyék és a megyei jogú városok a meglévő innovációs programok segítségével; 700 kilométernyi út építése már elő is van készítve.
Tasó László felhívta a figyelmet, hogy a Kerékpárral 7 határon át program keretében összesen 15 millió forint támogatás nyerhető el, amelyből 30 szemléletformáló rendezvényt kíván támogatni a tárca. Települési önkormányzatok, önkormányzati tulajdonban álló intézmények, civil egyesületek és non-profit vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A tavalyi 5,3 millió forint vissza nem térítendő forrásból a támogatottak 9 rendezvényt szerveztek, amelyeken több mint 1400-an kerékpároztak - ismertette az államtitkár.
A fejlesztési tárca szerdai tájékoztatása szerint a támogatási lehetőség a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros programok megvalósítását segíti. A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni