Míg 2014-ben 3060-an, 2018-ban már csak 1715-en jelentkeztek, az idén pedig alig 880-an érezték vonzónak a rendészeti képzést - közölte a lap érdeklődésére a Belügyminisztérium.
Rossz hír az is, hogy ezek közül sokan már a felvételi vizsgán sem jelennek meg, akik pedig igen, azok közül 30 százalék kihullik az alkalmassági vizsgákon.
Kapcsolódó
A pénz sem teszi vonzóvá a szakmát, az egyik rendészeti középiskola tanára úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy "nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen mértékben csökken a jelentkezők száma,
Különösen nagy a visszaesés a miskolci rendészeti szakközépiskolában: míg 2010-ben 2618-an jelentkeztek, tavaly már csak 640-en, idén pedig mindössze 303-an.
"Elkeserítő, hogy már a nyílt napra sem jönnek el, nemhogy jelentkezzenek. Régebben legalább érdeklődtek, de mára teljes az érdektelenség. Azt látjuk, hogy legfeljebb "biztosítékként" adják be a felvételi kérelmet hozzánk is, de ha bekerülnek egy normál felsőoktatási intézménybe, többségében inkább azt választják" - panaszkodik az egyik rendészeti középiskola tanára.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart