Az autósok beszámolói szerint a főként Audi A3-asokat, ritkábban B-Mercedeseket vezető rendőrök mintha nem vennék teljesen komolyan a KRESZ-t. A jelöletlen autóból vadászgató rendőrök túl közel merészkednek az előttük haladóhoz, néha centiméterekről követik azt és rengetegszer villognak, majd csak a valódi akció perceiben kapcsolják fel a kék villogókat és a szirénát.
A portál egyik olvasója Norbert szeptember 1-én, a reggeli órákban az M1-es autópályán autózott Budapest felé, amikor hirtelen felbukkant mögötte egy fehér Audi, majd szorosan követni kezdte és többször rá is villogott a fénykürtjével. Norbert állítja, hogy mivel mindkét sáv telített volt a Tata-Tatabánya szakaszon, és a belsőben öt autó vonatozott 80-90 kilométeres tempóban, nem tudott tovább gyorsítani. Lehúzódni szintén nem volt módja, mert a szélső sávban kamionsor alakult ki és nem akart bevágni a 8-10 méteres hézagokba.
Amikor végül elhaladt a kamionsor mellett, Norbert lehúzódott a szélső sávba és mögé érkezett meg az Audi is, amelyről akkorra megállapította, hogy rendőrök utaztak benne. Egy kamiont akartak kiszedni, ezért siettek ennyire, és mivel ugyanazon a lehajtón kísérték le végül, ahol Norbert lehajtott, olvasónk úgy döntött, személyesen kérdezi meg, hogy mi szükség volt ezekre a heves és veszélyes manőverekre.
Norbert szerint Európában máshol is használnak nem rendőrautó kinézetű autókat a hatóságok, de például Németországban mindig a forgalom ritmusának megfelelően, provokáció és veszélyeztetés nélkül intézik az ilyesmit. Íme a közte és a rendőrök közt lezajlott beszélgetésről készült látványmentes videó:
Így reagált a rendőség
A hatóság totalcar.hu-nak adott válaszából kiderül, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 2018. szeptember 1-jén az M1-es autópályán teljesítettek szolgálatot. A rendőrök egy szabálytalanul előző kamion követésébe kezdtek a belső forgalmi sávban, eközben a felvételt készítő férfi előttük haladt, de a külső forgalmi sávban haladó járművek előzését nem kezdte meg. A személygépkocsi vezetője nem tett eleget jobbra tartási kötelezettségének, ezért a rendőrök - hogy a szabálysértő kamionsofőrt intézkedés alá tudják vonni - két alkalommal fényjelzést adtak az előttük haladó járműnek. A személygépkocsi vezetőjével szemben rendőri intézkedés nem történt.
A rendőrség határozottan cáfolja azokat az időnként szárnyra kapó álhíreket, amelyek szerint a rendőrök jogsértésbe hajszolják az egyébként szabályosan közlekedőket. A közúti ellenőrzésekkel a rendőrség célja a balesetveszélyes jogsértések visszaszorítása; a jelöletlen gépkocsikkal a másokra veszélyt jelentő járművezetőket szűrik ki a forgalomból - ahogyan az a fenti esetben is történt a szabálytalanul előző kamion esetében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak