Az elmúlt öt évben még úgy is a felére csökkent a középfokú rendészeti képzésre jelentkezők száma, hogy 2020 szeptemberében elindult az iskolarendszeren kívüli, mindössze 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó rendőrképzés – derült ki a Népszava által kikért rendőrségi statisztikákból.
Míg 2017-ben még 3528-an jelentkeztek a rendészeti szakközépiskolákba, s 1751-et fel is vettek közülük, addig 2019-ben már csak 989-en felvételiztek, és 471-en feleltek meg a követelményeknek.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2020-ra és 2021-re már összevonva adta meg a középfokú rendészeti képzésre és a 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó tanfolyamra jelentkezők számát. Két éve 1825-en, tavaly 1874-en felvételiztek. Vagyis a jelentkezők száma a „könnyített” képzés bevezetése miatt nőtt, ám ebben sem volt sok köszönet, mivel 2020-ban csak 803-an, 2021-ben 879-en feleltek meg a követelményeknek.
Vagyis a „gyorstalpaló” bevezetésével együtt is a 2017-es eredmények felére esett a létszám. Ráadásul a 10 hónapos járőrképzés nem is ad normális rendőrvégzettséget,
Eközben a kormány még határőrséget is toborozna, ám Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerin rejtély, honnan lesz rá ember - derül ki a Népszava másik cikkéből. Nyitott kérdés viszont, milyen képzést kapnak majd az testülethez jelentkezők. Egy gyorstalpaló után egyenruhát és fegyvert adnak majd az embereknek? Attól is tartani lehet, mivel nem lesz elég jelentkező, eltörlik az eddig kötelező érettségit a felvételinél.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba