A társaság az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startup-üzletként ír a tranzakcióról, amelynek a részletei üzleti titoknak minősülnek, de a közlemény szerint az alapkezelő eddigi legnagyobb eredménye. A siker többek között a cég szakszerű fejlesztéseinek is köszönhető – tették hozzá.
Az ígéret szerint Magyarországon maradnak
Az önvezető technológiákat fejlesztő aiMotive-hoz neves szakmai és pénzügyi befektetők csatlakoztak itthonról és külföldről egyaránt. A Széchenyi Alapok 2020-ban szerzett tulajdonrészt a magyar szoftvercégben, amit további befektetési körök követtek más beruházókkal közösen. Az új tulajdonos azt ígéri, hogy az évek alatt felépített tudásközpont és a világszínvonalú fejlesztői csapat Magyarországon marad, és még bővül is – írták.
155 milliárdos vagyont kezelnek
Honlapján a Széchenyi Alapok a belföldi tőkepiac legaktívabb befektetőjeként, a magyar vállalatok első számú tőkebefektető partnereként mutatkozik be. Csaknem 155 milliárd forint vagyont kezelnek és több mint 130 befektetéssel rendelkeznek - olvasható az oldalon.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót