Bár korábban az Együtt-PM és az az Európai Kiadók Tanácsa (EPC) is jelezte, az Európai Bizottsághoz fordul a napokban elfogadott reklámadó miatt, a testület sajtótájékoztatóján Ryan Heath, a digitális területért felelős uniós biztos, Neelie Kroes szóvivője újságírói kérdésre válaszolva elmondta: még ilyen ügyben írásbeli megkeresést nem kaptak.
Az elfogadott törvényről viszont van tudomásuk, azt jelenleg vizsgálják, azt viszont még korai lenne kijelenteni, hogy az ügyben az Európai Bizottság tesz-e, illetve milyen lépéseket tesz. A szóvivő ugyanakkor azt is hozzátette: az Európai Bizottság aggódik a törvény sajtószabadságra gyakorolt hatása miatt.
Az EBESZ szerint viszont a magyar kormánynak újra kellene gondolni a reklámadót, amelyet a hirdetési bevételekre vetetettek ki, mivel konzultációk nélkül fogadták el és a törvény káros hatással lehet a média sokszínűségére. Dunja Mijatovic, a szervezet sajtószabadsággal kapcsolatos ügyekben illetékes képviselője közleményében aggodalmának ad hangot, hogy a jogszabály a média pluralizmusának rombolásával csorbíthatja a sajtószabadságot Magyarországon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint