Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlésben az által vezette intézmény 2015-ös évéről szóló üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában azt mondta, hogy a brókerbotrányok miatt árnyék is vetült 2015-re.
Úgy fogalmazott: ami történt, egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységbe illeszkedik, ami 2014 őszén indult el. (Ekkor kezdődött a Vida Ildikó-féle amerikai kitiltási botrány - szerk.)
A Népszava megkérdezte az amerikai nagykövetséget, hogy akkor mi is a helyzet: "Magyarország és az Egyesült Államok partnerek és NATO-szövetségesek. Az Egyesült Államok nem kísérelte meg a magyar kormány megdöntését 2014-ben vagy bármikor máskor, s nem találjuk hihetőnek, hogy bármely más NATO-tagállam erre kísérletet tett volna" - válaszolta a lapnak Richard Damstra, a nagykövetség szóvivője.
Matolcsy úr kijelentései egyszerűen hiteltelenek - tette hozzá a sajtóattasé.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket