Nagy növekedéssel, a közeljövőre nézve pedig sok kockázattal és az elmúlt években megszokottnál magasabb inflációval számolnak itthon és globális szinten is a Raiffeisen Bank közgazdászai.
Mint azt Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője a vállalat legújabb, negyedéves stratégiájának bemutatásán elmondta:
- Idén 6, jövőre 5,5 százalék lehet a GDP növekedési üteme.
- A monetáris politika 12-18 hónapos időhorizontján, vagyis 2022 második félévében, jó esély van arra, hogy közel kerüljünk a 3 százalékos inflációs célhoz, de ehhez szükséges az is, hogy a forint árfolyama stabilizálódjon - lehetőleg a korábbinál némileg erősebb, de semmiképpen nem gyengébb szinten.
- Nemsokára abba is hagyhatja a Magyar Nemzeti Bank a kamatemelést. Mindazonáltal számos olyan kockázattal kell számolni, mint amilyen a covid negyedik hulláma.
Nem a mostani volt az infláció teteje
Török szerint most várható egy mérséklődés a magyar inflációban, de az elmúlt hónapok 5 százalékos rátáját még magasabb, akár 5,7 százalékos szint követheti majd novemberben.
A Raiffeisen szerint a jegybank által indított kamatemelési ciklus vége 1,2 százalékos alapkamat lesz.
Török hangsúlyozta, hogy az eddigiek alapján várhatóan a monetáris tanács az első adandó alkalommal abbahagyja a szigorítást.
Mivel sok külső tényező is változik, és a Raiffeisen szerint is elérhető az MNB 3 százalékos inflációs célja 2022 második felében, ez már a szeptemberi inflációs jelentés kommunikációjában is megjelenhet.
Visszaüt a gazdaságélénkítés Amerikában
Furcsa helyzetet eredményezett a kormányzati gazdaságélénkítés az Egyesült Államokban, ami okoz némi fejtörést a jegybanknak, de Blahó Levente elemző szerint végzetes baj azért nincs.
Mint az elemzésből kiderül:
- Az oltások száma csekély mértékben javul már csak, így a 70 százalékos arány
elérése is nehéz lehet. Ugyanakkor a főként bázishatás miatt megugró infláció
fokozatosan visszatérhet a jegybank által preferált szintre. - Bőséges munkahely áll rendelkezésre és a bérek is nőnek, így a GDP motorját adó fogyasztás biztosítja majd a 40 éve nem látott bővülést, még ha az év eleji optimizmus mérséklődik is.
- Az olajár szinte töretlen emelkedése az OPEC+ munkája, amit a kinyíló gazdaságok megugró kereslete mellett korlátozott kínálattal biztosít. A júliusi döntés kudarca még nem jelenti a kartell végét és az olajárak csökkenését, de repedések már mutatkoznak a szokatlan együttműködésben.
Blahó kérdésünkre elmondta, a költségvetési támogatás gáncsa a monetáris politikának nem fog semmilyen komoly ellentéthez vezetni a felek között.
Ami Amerikában van, az normalizálódás, nem szigorítás
Megnyugszik Európa is
Idén az eurozóna is simább pályára gazdaságilag, jövőre pedig az átmeneti terheket is elkezdheti ledobni magáról a térség – mondta Pálffy Gergely elemző.
Az Európai Központi Bank a korábbi iránymutatásáról áttért egy szimmetrikus, 2 százalékos inflációs célra, ami Pálffy szerint egy korrekció, reagálva az ingatlanárakra, semmint egy korszakos váltás.
Az infláció nem akkor kérdés mint amekkora hangsúlyt fektet rá a piac és a sajtó
- mondta
Az elemzés alapján:
Az euróövezet gazdasági teljesítménye a második negyedév során feltehetően az eddigi várakozásoknál is erőteljesebb lehetett az alapján, amit a már megjelent adatokból, felmérések indokolnak, lehet kétszámjegyű ugrás is.
Az Európai Központi Bank kivár a válságkezelő intézkedések elvonásának megkezdésével. Az ezzel kapcsolatos kommunikáció a hozamokat és az euro-dollár árfolyamot a második negyedévben „délnek” fordította, az irány pedig rövidtávon akár fenn is maradhat, hacsak a kincstári optimizmus nem fokozódik.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)