A magyar átlagnyugdíj ma nem éri el a havi 140 ezer forintot, mindössze 30 ezer forinttal magasabb, mint a nettó minimálbér és alig több mint fele a Központi Statisztikai Hivatal által számított 260 ezer forintos nettó átlagkeresetnek.
Egy átlagos, egyedül élő nyugdíjasnak 140 ezer forintból kell kigazdálkodnia a rezsit, az élelmiszert és a gyógyszereit és nem biztos, hogy ezen felül marad pénze a kikapcsolódásra, akár évente egyszer egy belföldi utazásra.
Ennyi, nem is elég
A magyarok szerint is nagyon kevés ez a pénz a havi megélhetésre, legalábbis ez derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból. A válaszadóknak ugyanis mindössze 6 százaléka mondta azt, hogy kevesebb mint 150 ezer forint elég lenne a megélhetéshez ha holnaptól nyugdíjba kellene vonulnia.
Nincsenek ugyanakkor komoly elvárásai a relatív többségnek sem, ugyanis az emberek 43 százaléka megelégedne egy 150 ezer és 250 ezer forint közötti összeggel is, míg a 250-350 ezer forintra a válaszadók 32 százalékának van szüksége.
Lényegesen kevesebben, mindössze az emberek 12 százaléka szeretne 350-450 ezer forintot és 7 százaléknyian ennél is többet.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1598358249.jpg&w=500)
Minél idősebb valaki, annál kisebb igényű
A kutatási eredményekből szépen kirajzolódik, hogy minél idősebb valaki annál kisebbek az igényei a nyugdíjával kapcsolatban vagy éppen a nyugdíjhoz közeledve látja, hogy a több százezres ellátás csak álom.
A 150-250 ezres ellátást a 18-39 éveseknek mindössze 37 százaléka tartja elegendőnek. Ez az arány a 40-59 évesek között már 41 százalék, míg a 60 fölöttiek esetében már 51. Körükben találhatók a közvetlenül nyugdíj előtt állók, akik már egyeztettek a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságával és persze maguk a nyugdíjasok.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1598358343.jpg&w=500)
A 39 alattiaknak a 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több mint 450 ezer forintra lenne szüksége a visszavonulása után, a 60 plusszosoknál ez az arány 4 százalék.
Óriási szakadék az iskolai végzettségnél
Egészen megdöbbentő, hogy a megélhetés költségeinél mekkora szakadék tátong a diplomások és az alacsonyabb - közép- vagy alapfokú - végzettségűek között. A Pulzus kutató kérdésére annyira kevés diplomás válaszolta, hogy elég a 150 ezer forintnál alacsonyabb nyugdíj, hogy fel sem tudta tüntetni őket a grafikonon.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1598358380.jpg&w=500)
A diplomásoknak mindössze a negyede elégedne meg 250 ezer forintnál kevesebb pénzzel, míg a többeknél ez az arány majdnem 50 százalék. A diplomások ötöde 350-450 ezer forintot kapna és 14 százalékuknak ennél is több kell.
Város-falu ellentét
A kutatásban külön vizsgálták a Budapesten, a megyeszékhelyeken, a városokban és községekben élők preferenciáját, törésvonalat azonban csak a falu-város vonatkozásában találtak.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1598358395.jpg&w=500)
A községek lakóinak több mint fele megelégszik 150-250 ezer forinttal, máshol ez az arány 40 százalék körüli. A falvakban pedig úgy tűnik teljesen elképzelhetetlen egy 350 ezer forintnál magasabb nyugdíj (5 százalék). A trend egyedül a legmagasabb, 450 ezer forintnál is magasabb ellátásoknál törik meg, ott ugyanis a budapestiek aránya 15 százalék, máshol jóval alacsonyabb.
Nemek közötti egyenlőtlenség
A nyugdíjakkal szembeni elváráson visszatükröződik a nemek közötti bérszakadék is, a nők körében 11 százalékponttal vannak többen azok, akik megelégszenek egy 150-250 ezer forintos ellátással, az ennél magasabb kategóriákban a férfiak vannak többségben.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1598358330.jpg&w=500)
Ezt kell tudni a kutatásról
A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét."Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!"
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)