"Itt nem a devizahitelesek megsegítéséről, és nem is a bankok profitjáról van szó, hanem egy potenciális bankpánik lehetőségéről (amely szélsőséges esetben akár államcsődben is végződhet)" - indokolja Szász, hogy miért szükséges figyelembe vennie a bíróságoknak az ügyek önmagukon túlmutató hatásait. Szász Károly már több alkalommal is elmondta a szervezet álláspontját, amely szerint nem voltak jogellenesek a deviza alapú hitelek, hiszen az azok folyósításakor hatályos jogi környezet lehetővé tette azokat, a szereplők pedig "kölcsönösen üzleti előnyök realizálását remélték".
A felügyelet elnöke szerint bizonyos esetekben ugyan elképzelhető, hogy eljárási hibákat fedezzenek fel a szerződésekben, és az ilyen esetek egy részében a semmisség kimondása is indokolt lehet, de általánosságban mégsem mondható ki a hiteltípus jogellenessége. Szász levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy az általános semmissé tétel mellett az ügyfeleknek azonnali fizetési kötelezettsége származna, miközben a bankok méretes veszteségeinek leírása alapjaiban veszélyeztetné a pénzügyi rendszert. Összességében államcsődhöz is vezethet egy ilyen megoldás - figyelmeztet Szász Károly.
Mint ismert, a hónap végén a Kúria az árfolyamrés alkalmazása kapcsán próbál egységes álláspontot kialakítani. Ezzel kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyész jelezte: az átváltás terhe nem kapcsolódik szorosan a hitelszerződéshez, így azt a hitel esetében nem lehet önálló költségelemként értelmezni.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val