A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozásának adatai szerint a 28 éves D. Gyula két nigériai állampolgárral megállapodva Magyarországon bankszámlákat nyitott, ahol csalásokból származó pénzeket fogadott.
A beérkező összegeket felvette, és saját jutalékát levonva személyesen adta át külföldi megbízóinak. Egy-egy számlát nem sokáig tartott fent, az évek során így is összesen 34,5 millió forint ment át a kezén - írja a police.hu.
A pénzmosás bűntett elkövetésével gyanúsított férfival szemben a csepeli rendőrök most fejezték be a nyomozást, a keletkezett iratokat az ügyészségre küldték meg. A nigériai állampolgárokat még keresik, ellenük elfogatóparancsot adtak ki.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet