A megalapozott gyanú lényege szerint 2021 júniusában egy vállalkozó és alkalmazottja személyes találkozót kezdeményezett egy személlyel, aki ellen nyomozás folyt, és magukat - valótlanul - hivatalos személynek kiadva felajánlották segítségüket.
A vállalkozó azt ígérte, hogy ha fizetnek neki 200 millió forintot, letöltendő szabadságvesztés nélkül zárul a férfi és felesége elleni büntetőügy. A vállalkozó arra hivatkozott, hogy a legfőbb ügyész elintézi az ügyet, majd a férfi jelenlétében kihangosított telefonon beszélt egy, a legfőbb ügyész "jobbkezeként" megjelölt személlyel, aki garantálta, hogy az eljárás alatt állóknak nem kell börtönbe vonulnia.
A gyanúsított többször találkozott egy ügyvéddel, aki szintén megerősítette, hogy a vállalkozó képes kedvezően befolyásolni a bíróság döntését, de ehhez védőként őt kell meghatalmazni a folyamatban lévő eljárásban.
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt nyomoz az ügyben, gyanúsítottként hallgatta ki a befolyásolásra alaptalanul hivatkozó embereket, és indítványozta letartóztatásukat. A vállalkozó már beismerte a bűncselekmény elkövetését, a Fővárosi Törvényszék pedig elrendelte három gyanúsított letartóztatását.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról