A főigazgató mindezt azzal magyarázta, hogy az időjárás kedvez a növény fejlődésének, így már elkezdődött a parlagfű virágzása és ezzel együtt a pollenképződés is - írja az MTI.
Gyuricza Csaba hozzátette, a parlagfű a megművelés alatt álló területeket veszélyezteti, Magyarországon pedig több mint 4 millió hektár szántóterület található. Kiemelte, hogy a gyérítés a földhasználók, földtulajdonosok feladata.
Példaként említette, hogy a parlagfűre érzékenyek számára már légköbméterenként 30-40 pollen is problémát okoz, egy igazán fertőzött időszakban azonban a pollenek száma légköbméterenként 700 és 800 között mozoghat.
A főigazgató a Kossuth rádió 180 perc című műsorában felidézte, hogy július 1-jén indult az országos parlagfű felderítés, amelyben a többi között az Országos Rendőr-főkapitányság is részt vesz, helikopterek segítségével.
A fotó forrása: MTI Fotó/MTVA.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol