Miközben arról hallani, hogy a cégeknek lényegében csak likviditási hitelre van igénye, bankonként jelentősen eltér, hogy a mikro-, kis- és középvállalati kör mekkora része vesz igénybe hitelt, illetve hitelkeret a banktól. Míg a CIB Bankban arról számoltak be, hogy aktív kkv-ügyfeleik közel felét finanszírozzák valamilyen formában, addig a többi válaszadónál ez az arány jóval alacsonyabb. A Citibanknál átlagosan minden ötödik vállalati ügyfél rendelkezik valamilyen hitellel. Az UniCreditnél árnyalják a képet: álláspontjuk szerint a banki források bevonásának képessége egyenesen arányosan összefügg a vállalkozások méretével. A nagyobb árbevételű vállalkozások 20-30 százaléka dolgozik banki hitelekkel, míg a mikro- és kisvállalati ügyfeleiknek csak csekély része finanszírozza magát banki forrásokból. A bank kedvezőnek ítéli meg, hogy a csökkenő hitelkereslet ellenére a hitelezett ügyfelek aránya nem csökkent, sőt az elmúlt évben minimálisan nőtt is a számuk. Ennek oka szerintük az, hogy a rövid futamidejű hitelek feltételei kedvezőbbek, igénylése egyszerűbb és gyorsabb, mint egy beruházási hitelé.
Ami a rövid távú hitelkeretek kihasználtságát illeti, érdekes tapasztalat, hogy a cégek a jelek szerint kínosan ügyelnek arra, hogy ne lépjenek rá a komoly eladósodás útjára - noha a hírek arról szóltak, hogy a vállalkozások már felélték eddigi tartalékaikat. Ugyanakkor most szinte minden bank arról számolt be, hogy partnereik folyószámla hitelkeret-kihasználtsága az elmúlt hónapokban nem változott számottevően.
A CIB-nél a folyószámla hitelkeret kihasználtság terén a mikrovállalkozások esetében éreznek mindössze néhány százalékos elmozdulást, míg a kkv-k esetében stagnálás volt megfigyelhető. A Citibanknál is csak egyes cégeknél éreztek növekedést, azonban nagy átlagban a hitelkeret-kihasználtság nem változott. Az UniCreditnél úgy tapasztalják, hogy jellemzően nem a hitelkeretek kihasználtsága nőtt, inkább a hitelkeretek aránya nőtt meg a hitelportfólión belül.
Az egyébként hasonló trendekről beszámoló OTP Bank szerint a folyószámla-hitelkeretek tartós, magas kihasználtsága egyébként sem lehet cél. Ha ilyen eset mégis előfordul - mondják a bank szakemberei - az három dolgot jelenthet: vagy a forgalomhoz képest túl kicsi az érintett cég hitelkerete, vagy a vállalkozás fizetőképessége romlik meg hirtelen, de arra is intő jel lehet a túl magas hitelkeret-kihasználtság, hogy az érintett cég nem rendeltetésszerűen használja a folyószámlahitelt - a likviditás-biztosításon túl például beruházásokat is abból finanszíroz..
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot