Tizenötezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie a kérelem benyújtójának az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséért - hívja fel a figyelmet a szervezet.
A megosztáshoz és a bekebelezéshez is szükséges az ügyvédi ellenjegyzés vagy a közjegyzői okiratban foglalás, ennek költségeit szintén az eljárás kezdeményezője viseli. Számolni kell a postaköltséggel is, ugyanis valamennyi tulajdonostársat és bejegyzett földhasználót igazolt módon, tértivevényes postai levélben kell értesíteni.
Vagyonszerzési illetéket csak akkor kell fizetni, ha a megosztás folytán valamelyik tulajdonostárs a korábbi tulajdoni hányadánál nagyobb értékhez jut. A vagyonszerzési illetéket az értékkülönbözet alapulvételével kell kiszabni.
Díjmentesen kérhető le a tulajdoni lap is, amennyiben az a megosztáshoz szükséges és azt az ügyfél jogi képviselője igényli meg.
Fontos újítása az eljárásnak, hogy már földmérő nélkül is kimérhetők az új 1/1-es ingatlanok az osztóprogram segítségével. Ettől függetlenül javasolt a földmérő közreműködése, hiszen ezzel megelőzhetőek az esetleges későbbi határviták.
A kérdés igen aktuális, ugyanis idén lépett életbe a tavaly nyáron elfogadott, osztatlan közös földtulajdonok felszámolásának és az ingatlan-nyilvántartás rendezésének megkönnyítését célzó törvény. A földprivatizáció során kialakult, közel harminc éve komoly hátrányt jelentő bizonytalan tulajdonosi viszonyok közel 2,4 millió hektár termőterületet érintenek és 3,5 millió tulajdonosuknak okoznak a mai napig bosszúságot.
A megindítható közigazgatási eljárás során a tulajdonostársak megegyezésével, az állami kisajátítással és a tulajdonosi bekebelezéssel szüntethető meg a közös tulajdon.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról