A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról - közölte az MTI szerint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonalmádiban.
Azért kezdeményezték a nemzeti konzultáció indítását - amelynek középpontjában az energiaszankciók állnak majd -, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, hogy mit gondolnak. Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról - mondta Kocsis.
Simicskó szerint nem tiszta a kormány képe
Tisztább képet kaphat a kormány az újabb, az Európai Unió által Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók ügyében indítandó nemzeti konzultációnak köszönhetően - mondta az MTI szerint Simicskó István, a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.
Mindannyian látjuk, hogy a nemzetközi helyzet milyen mértékben fokozódik és alakul negatív irányba - véli Simicskó, aki Európában egyedülállónak nevezte azt, hogy amikor nemzeti sorskérdésben kell dönteni, megkérdezik az embereket.
A kormánypártok szerint a nagy stratégiai célkitűzések, a családtámogatások, a demográfiai helyzet javítását, gyermekvállalást ösztönző intézkedések ne álljanak le, sőt bővüljenek. Garanciát kaptak a miniszterelnöktől, hogy a válság rendeződése után, reményeik szerint a ciklus közepétől, 2024-től folytatni tudják a korábban rögzített nagy stratégiai célok megvalósítását.
A kormány helyett Brüsszel a hibás
Azt mindenki megértheti, hogy a jelenlegi helyzetben takarékoskodni kell. Lokális problémából lett egy globális probléma, aminek felelősei Brüsszelben vannak - véli a KDNP képviselőcsoportjának vezetője is.
A szankcióktól Európa szenved, Oroszország folytatja a háborút és "köszöni szépen", a bevételei még nőttek is - véli Simicskó, aki az MTI híre szerint nem beszélt arról, hogy a "brüsszeli szankciókat" a magyar kormányfő is megszavazta. (Sem arról, hogy nem csak az energiaárak emelkedése okozza a megélhetési válságot, főként az inflációt; és Magyarország orosz gázt és kőolajat is importálhat - a szerk.)
Simicskó István az előző napi külön KDNP-frakcióülésről szólva megerősítette, hogy Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter átült hozzájuk. A miniszter már a kezdetektől náluk szeretett volna "közreműködni", technikai kérdés volt, hogy ezt mikortól kezdheti meg - mondta Simicskó, aki szintén megjárta a Fideszt is.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)