"A nyomja meg a hármas gombot" típusú mondatok többnyire csak egy másik hangüzenethez vezetnek. "A várjon a kezelő jelentkezésére" után legtöbbször csak a zene indul el, amikor pedig ügyintézőhöz kapcsolnak, általában valamilyen olyan adatot, ügyfélazonosítót vagy szerződésszámot kérnek, amivel éppen nem tudunk szolgálni - összegzi az általános rossz tapasztalatokat a portál.
Mindennek elvileg vége
Kapcsolódó
Szeptembertől a fogyasztóvédelmi törvény pontosan meghatározza, hogy a közszolgáltatások esetében öt percen belül el kell kezdődnie az ügyintézésnek, amely magában foglalja a várakozási időt is - hívta fel a figyelmet a Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.
A fogyasztóvédelmi törvényben meghatározott kötelezettség nem csak a közszolgáltatásokra, hanem a hírközlési szolgáltatásokra is vonatkozik.
A törvénymódosítás nem csak azt határozza meg, hogy öt percen belül meg kell kezdeni az ügyintézést, hanem azt is előírja, hogy az egyes menüpontra kell tenni a panaszbejelentést.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben