"Engem nem lehet könnyedén elbűvölni, és tudom, hogy az elődeimet, akik történetesen valóban szintén nők voltak, ugyanúgy nem lehetett." - válaszolta az Index azon kérdésére Colleen Bell, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök kifejezetten örül neki, hogy az amerikai elnökök folyamatosan női nagyköveteket küldenek Budapestre, mert úgy gondolja, el tudja bűvölni őket az udvariasságával, a kézcsókjaival és a többivel. A nagykövet szerint ez szimpla szexizmus, ha valaki így gondolja, és teljesen nevetséges.
Orbánról azonban nem ez a véleménye, szerinte a magyar miniszterelnök "tisztelettudó és szívélyes, és készségesen osztotta meg a tudását és információit Magyarországról. Rendkívül professzionális volt, és támogatta az én itteni törekvéseimet."
Az interjúban szóba kerültek a civil szervezetek és Bell ismét hangoztatta azt az amerikai álláspontot, miszerint "a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiaszabadság, az emberi jogok - ezek mind univerzális, alapvető demokratikus értékek, és sarokkövei a külpolitikánknak". Ugyanakkor azt nem mondja ki, hogy a Népszabadságot politikai okok miatt zárták volna be, mint mondta "nincs minden tény, szám és adat előttem, hogy ezt így kinyilvánítsam. Felelőtlenség lenne ez tőlem." Azt ugyanakkor elismeri, hogy a "független média csökkenésének általános trendje valami olyasmi, amit számításba kell venni".
Elmondta azt is, hogy számos civil szervezet vezetőjével találkozott az elmúlt időszakban, és véleménye szerint "ők nem fenyegetést jelentenek Magyarországra, hanem létfontosságúak egy demokráciában".
Ezek után természetesen kihagyhatatlan volt Soros György szerepe. Erről a következőt mondta Bell: "Az elmúlt években, mióta ide megérkeztem, Soros György fontos szerepet kap a hírekben. Mindenféle aljas mesterkedéssel vádolják. Pedig Soros György rengeteg nagyszerű dolgot tett a roma közösségért, ösztöndíj-lehetőségeket teremtett, és elképesztő módon támogatott intézményeket, példa erre a Közép-európai Egyetem. Újra és újra elmondtam különféle magyar kormányzati tárgyalópartnereimnek: túlértékelitek Soros György képességét arra, hogy befolyásolja az Egyesült Államok politikáját vagy az USA választott tisztségviselőit."
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra