A mostani nehéz helyzetben van olyan politikai logika, amelynek megnyilvánulását több nyugati országban látni, és amely szerint tekintélyes mértékben az agráriumra akarják hárítani a válság terheit.
Magyarországon ilyesmi soha nem fog történni, az agrárium kárára nem fognak válságot menedzselni - jelentette ki a kormányfő az MTI beszámolója szerint.
Itt nem megszorítások vannak, nem az emberekkel, nem a mezőgazdasággal fizettetik meg a válság árát.- mondta Orbán Viktor.
Nagyon régen nem volt akkora aszály, mint most, és ha ez nem lenne elég, háború is van a szomszédban, aminek hatására az árak az egekbe szöktek, és ennek a helyzetnek a súlyát, az ezzel járó feladatok súlyát mindenki, az agrárszakemberek, a politikusok és a választópolgárok is érzik - mondta a politikus.
Új helyzetet hozott a háború
Az európai helyzet bonyolult és nehezen megjósolható, mindenkinek új helyzetet hozott a háború. Jelenleg mindent a háború határoz meg, rendkívül kiszámíthatatlan a helyzet, és ilyenkor fontos, hogy mindenki őrizze meg a hidegvérét, stratégiai nyugalomra van szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Véleménye szerint bár a Magyarországot a háború miatt sújtó infláció befolyásolására az ország eszközei korlátozottak, a magyar gazdaságnak van esélye rá, hogy a bonyolult környezetben is találjon egy olyan ösvényt, amelyen haladva kimaradhat a gazdasági válságból.
Lesz növekedés és megállapodás az EU-val
Van esély arra, hogy 2022-ben a magyar gazdaság ne csökkenjen, hanem növekedjen, sőt lehetséges - a háborús bizonytalanságot is figyelembe véve -, hogy ebben az évben a magyar gazdaság 4-6 százalék közötti mértékben növekedjen.
Ugyanakkor fontos, hogy úgy kell majd gazdaságpolitikát folytatni, hogy közben a legnagyobb felvevőpiacunk, Németország komoly bajoktól szenved - tette hozzá a kormányfő.
Orbán Viktor szerint most úgy tűnik, hogy az Európai Unióval való megállapodás elől minden szakmai akadály elhárult, tudtak tenni olyan javaslatot, amely megfelel az EU igényeinek, a genderkérdésben fennálló véleménykülönbséget pedig elválasztották a pénzektől, "vagy legalábbis tettünk ebbe az irányba egy lépést". Elvileg tehát készen áll minden, hogy megszülessen az együttműködési megállapodás az EU és Magyarország között, amelyre "mind a két félnek szüksége van" - fogalmazott a miniszterelnök.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint