Kormányom mindig a háromharmadot szolgálja majd - ígérte meg Orbán Viktor csütörtökön a Parlamentben azután, hogy negyedgyére is felvette a miniszterelnöki címet. Eskütétele után elmondott beszédében felrajzolta, hogy milyen kormányzásra készül a következő négy évben.
"Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll" - mondta el a régi-új kormányfő. Ennek kapcsán arra is kitért, hogy számára a politika természete a vita és a küzdelem, úgy látja, hogy kegyelmi pillanatok csak ritkán adódnak a munkájában.
Kapcsolódó
A 24.hu szerint lovagiasságot ígért ellenfeleinek, de a szocialistáknak külön megígérte, hogy
amilyen a fogadj Isten, olyan az adjon Isten.
Orbán szerint a következő négy évben nagy dolgokra fognak vállalkozni. Hogy miért arra több magyarázatot is adott, de leginkább arra építenek, hogy zsinórban harmadjára is kétharmados felhatalmazást és több szavazatot kaptak, mint valaha. Azt mondta, hogy a lehetetlenre kell vállalkozniuk, mert a lehetségesre más is képes.
A lehetetlent pedig abban látja, hogy megállítják a népességcsökkenést, minden megyeszékhelyhez visznek gyorsforgalmi utat, elviszik a sztrádákat a határig, Paks 2 mellett naperőműveket építenek, tovább növelik az exportot újabb 50 százalékkal. Utóbbi ígéretnek a legfrissebb KSH adatok ellent is mondanak. De fontos terve az is, hogy újjá szervezné a hadsereget.
Arról is beszélt, hogy valójában 2030-ig tervez nemcsak a mostani négy évvel. A 24.hu szerint úgy fogalmazott, hogy egy húron pendülnek az emberekkel, ezért nem négy, hanem tíz, vagy inkább 12 évre tervez. Ő ugyanis mindig egybefüggő korszaknak látta a 2010 és 2030 közötti időszakot. Orbán Viktor szerint Magyarország 2030-ra az Európai Unió 5 olyan országa közé fog tartozni, ahol a legjobb élni.
A fotó forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra