„Már az elején láttam, hogy az energiaárak miatt megnőnek majd az élelmiszerárak. A szállítás, a feldolgozás energiaigénye miatt van ez” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott kérdezz-felek stílusú tájékoztatójában.
A miniszterelnök szerint az EU-s szankciók tehetnek a drágulásról, amely miatt azt mondja, hogy „Brüsszel átverte az embereket”. Úgy látja, hogy nem volt igaz, hogy a szankciók jobban fájnak majd Oroszországnak, mint Európának, de ezeket a hibákat meglátása szerint ki lehet javítani. Szerinte ezért is kell hangot adni a véleményünknek, amelyre a nemzeti konzultáció egy jó eszköz, amely az elmúlt 12 évben jó eredményeket mutatott már.
„Ha most nem változtatunk, akkor ezek a szankciós árak beépülnek a gazdaságba, beépülnek az életünkbe. Ezért is mondtam, hogy október vízválasztó” – tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint a csehországi energetikai találkozó nagyon fontos. A már meglévő szankciókat is felül lehet vizsgálni, mert hat havonta meg kell újítani a szankciós intézkedéseket.
A kormányfő kitért az olajárakra is, amelyekre érvényesek lesznek szankciók januártól, bár Magyarország 2024-ig mentességet kapott az orosz olajimportjára. „Amikor a költségvetést terveztük, 100 dolláros olajárral számoltunk, de a szankciók ezt is felülírták” – magyarázta a miniszterelnök, aki szerint annyira ez nem érdekli.
Az olajárak a szankciók kihirdetése óta esnek
Bár a miniszterelnöknek igaza van, hogy februárban, a háború kitörése után emelkedtek az olajárak, az olajembargó kihirdetése óta viszont lefelé tartó trend látszik a piacot. Egyrészről, mert Ázsia 25-30 dollárral olcsóbban vásárolja az orosz Uralst, mint a Brentet, így Európa több olajat importálhat a Közel-Keletről, másrészről a piacok a recessziót árazzák.Az elmúlt napokban 82-90 dollár között mozogtak az olajárak, amelyek a háború előtti árszintet jelentik.
Arról is beszélt, hogy az energiaárak a spekulánsok miatt is magasabbak, „akik dörzsölik a tenyerüket”.
„A spekulánsok, mint mondtam, Soros Györgytől kezdve, de súlyos extramilliárdokra tesznek szert” – tette hozzá.
Van elég energia Magyarország számára
„Nekem személy szerint és a kormánynak is két dolga van, hogy betároljunk energiát. Magyarország képes arra, hogy ha egy molekula sem jönne a gázvezetékeken, akkor 4-5 hónapig úgy működjön, mintha mi sem történt volna” – magyarázta a miniszterelnök, aki szerint elegendő gázt tároltak már be itthon. Viszont az európai árszínvonal beszivárog így is a magyar családok kiadásaiba, akiket ezért segíteni kell. Ebben kiemelt fontosságúnak nevezte a rezsicsökkentést.
Abban is bízik, hogy a rezsicsökkentést és a tűzifaprogramot is fenn tudják majd tartani 2023-ban. A vállalkozások esetében segítséget ígért, amelyre most indítanak egy 200 milliárdos programot, de lesz kormányzati gyármentés is.
„Azonnal munkahelyvédelmi tervet kell indítani, ennek előkészületei már folyamatban van” – tette hozzá a miniszterelnök.
A nyugdíjasoknak is ígéretet tett Orbán Viktor
Arról is beszélt, hogy a hullámzó, hektikus gázárak miatt az MVM-et utasította a kormány, hogy egy rugalmas árazási rendszert dolgozzanak ki, hogy a családok rezsikiadásait mérsékeljék.
„2010-ben kötöttünk egy megállapodást a nyugdíjasokkal, előtte attól szenvedtek, hogy folyamatosan csökkent a nyugdíjak értéke. Például elvették tőlük a 13. havi nyugdíját. Most arra szerződtünk a nyugdíjasokkal, hogy megvédjük a nyugdíjak értékét” – tette hozzá Orbán Viktor, aki azt is megígérte, hogy a 13. havi nyugdíjat jövőre is kifizetik, de az infláció mértékével emelik a juttatásokat is.
Állítása szerint egy szélesebb körnek fizetnek a 2 millió nyugdíjason kívül, azok is megkapják, akik nyugdíjszerű ellátást kapnak, ami további 400 ezer embert érint. Továbbá a nyugdíjprémiumot is kifizetik idén. Mint jelezte, 4 százalékos növekedést várnak, miközben 3,5 százalékos GDP-növekedés felett jár ez a juttatás az időseknek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)