Egy júliustól életbe lépett kormányrendelet-módosítás lehetővé teszi, hogy a kedvezményezettek az uniós forrásokból megvalósuló, derogációs kötelezettséggel érintett beruházásokhoz szükséges önerőt halasztva, csak a projektjük végén használják fel. A kedvezményezettek számára több idő áll rendelkezésre az önerő előteremtésére, az esetleges késlekedés nem veszélyezteti a támogatás lehívását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A külön kérelem nélkül érvényesülő engedmény az önkormányzatokra és önkormányzati társulások által megvalósítandó, derogációs kötelezettséghez kapcsolódó projektekre vonatkozik. A kormányrendelet módosítása többek között azzal az előnnyel jár, hogy a projektek támogatásának mértéke átmenetileg 100 százalékosra emelkedhet - írta közleményében az NFM.
A halasztott önerő a támogatási szerződés módosítása nélkül alkalmazható, az abban rögzített támogatás-önerő arányt azonban legkésőbb a projekt befejezéséig - azaz a záró kifizetési igénylésben - helyre kell állítani. A megítélt összeg kimerülését követően tehát a kedvezményezett állja a projekt további költségeit. Ha a támogatás-önerő arány a projekt befejezéséig nem áll vissza, a támogató a jogszabályokban és a támogatási szerződésben foglalt szankciókkal élhet - hívta fel a figyelmet az illetékes tárca.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet