A kéthetes téli szünetben elsősorban a kiemelt, országos jelentőségű helyeken lesz kimagasló forgalom, ami akár 1 százalékponttal is hozzájárulhat az éves teljesítmény emelkedéséhez - mondta Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Idén a magyarországi fürdők változatos és szeszélyes éven vannak túl: az év első öt hónapja jól volt, kedvező volt az időjárás, nőtt a forgalom. Nyáron a frekventált turisztikai célpontok közelében található fürdőkben nőtt a forgalom, míg a fedett kapacitással nem rendelkező, helyi jelentőségű fürdők forgalma a rossz idő miatt 5-8 százalékkal csökkent.

A fürdők idén átlagosan 2-3 százalék közötti nettó árbevétel-növekedést érhetnek el, ezen belül az országos és nemzetközi jelentőségű fürdőhelyeken a növekedés elérheti a 4-6 százalékot, viszont 5 százalékos csökkenés lehet a helyi és regionális fürdőkben. A nyugati országrész fürdőinek teljesítménye azért erősebb, mivel itt Ausztriából, Csehországból, és Szlovákiából érkező vendégek vannak többségben. Az alföldi, és az észak-magyarországi régióban pedig a szlovák, a román, és szerb piac biztosít megfelelő bázist az egész éves forgalomhoz.

Az eddigi adataik szerint a látogatók száma idén stagnál a magyarországi fürdőkben, ezen belül 1-2 százalékos növekedés lehet az országos jelentőségű fürdőhelyeken, míg akár 10 százalékkal kevesebb vendég fordult meg a helyi és regionális fürdőkben. Mindez a nyári kedvezőtlen időjárás miatt alakult így, mivel a fürdők bevételének és látogatóforgalmának kétharmada a nyári időszakból származik.

A fürdőkben dinamikusan nőtt a Szép-kártyák forgalma 2014-ben. A fürdőszövetség adatai szerint 15 százalékkal nőtt a kártya felhasználása, a nyáron egymilliárd forintos, míg egész évben 3 milliárd forintos forgalmat értek el. Ez jövőre 5-8 százalékkal emelkedhet, mivel megmaradt a kedvezményes adózási sávban, és ez a háttérszolgáltatóknál is többletbevételt generál majd.

A szövetség tagjai a Magyar Turizmus (MT) Zrt. 2015-ös marketingtervének elkészülését várják, amelyet az előző években decemberben megismerhettek és ehhez illeszthették saját éves marketingtervüket. Fontos feladat lesz 2015-ben a fürdők üzemeltetését szabályozó 1996-os rendelet megújítása, az elavult szabályozás frissítésében a szövetség aktívan részt vett. A gyógyászati kezelések szabályozásában 3 éve nem történt változás, a fürdők nyomott áron biztosítják a gyógyszolgáltatásukat. A szervezet 2015 első negyedévében egyeztet majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) a térítési díjak minimális kompenzálásáról - mondta Juhász.