Az előttünk álló hétvégére az előző napok előrejelzéseihez képest számottevően növekedett a csapadék valószínűsége - írják.
A légköri helyzet alapján ez döntően záport, zivatart jelenthet. A prognózis azonban igen bizonytalan, így a következő napokban is érdemes tájékozódni a legfrissebb előrejelzésekről.
Előrejelzés csütörtök estig
Nyugaton szinte zavartalan napsütés várható, ahogy keletebbre haladunk egyre intenzívebbé válik a gomolyfelhő-képződés, de a Dunától keletre is lehetnek hosszabb-rövidebb napos periódusok. Éjszakára a keleti tájakon maradhatnak felhősebb körzetek, másutt kiderül az ég.
Csütörtökön napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel. Egy-egy futó záporra leginkább az ország keleti felén van esély. Ma az északi szél olykor megélénkül, majd mérséklődik a légáramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 29 és 35 fok között alakul. A legmelegebb az ország északnyugati harmadán lesz.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat