Jelentős növekedést ért el a múlt évben a Bookr Kids: az árbevételét 30 százalékkal növelte, ami a 2018-as 116 millió forint után 150 milliós összeget jelent.
Az állami kézben lévő MFB Csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőketársaság résztulajdonában lévő Bookr Kids könytáralkalmazásából 1 millió könyvet töltöttek le. A múlt év eredménye az is, hogy magyar általános iskolák is megismerkedhettek a Bookr-formátummal: 1000 diák próbálhatta ki államilag fenntartott, vidéki, túlnyomórészt kistérségi intézményekben. A Bookr alkalmazása a szövegértésben is segítséget nyújt az alaptantervben szereplő könyveket hangosan felolvassa a program, de diszlexiabarát és szótagolt verzióban is elő tudja adni a könyveket. A cég zászlóshajója az angol nyelvtanulást irodalmi művekkel segítő Bookr Classnak köszönhetően pedig nemzetközi szinten is egyre sikeresebb a vállalat.
A cég 2020-ban szeretné megduplázni a tavalyi 1 milliós könyvletöltést A Bookr Kids stratégiai célja pedig az, hogy a mai gyerekek számára is izgalmas és élvezetes formában mutassa be a modern és klasszikus irodalom kiválóságait. Az elmúlt 5 évben egyébként több mint 700 digitális interaktív könyvet készítettek, jelenleg 5 piacon vannak jelen különböző oktatási megoldásokkal.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók