A nyugdíjszerű ellátások mielőbbi, legalább 5 százalékos, visszamenőleges emelését sürgeti az elszabadult infláció miatt Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője, aki korábban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke volt.
Megjegyezte: a kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, ehhez igazította a januári, kötelező nyugdíjemelést is. Ezzel szemben a valós infláció 18-20 százalék körül lesz, ezért is halaszthatatlan a mielőbbi korrekció – mondta a Népszavának.
Katona Tamás szerint a nyugdíjas infláció ráadásul 1,5 százalékponttal magasabb, mint az átlagos pénzromlás, hiszen az idősek fogyasztói kosarában jóval nagyobb arányban szerepelnek a 40-45 százalékkal megdrágult élelmiszerek, és a 65-70 százalékkal többe kerülő alapvető élelmiszerek, mint bármi más termék.
Beszélt arról is, hogy a KSH inflációs számításában szerepel ugyan az egészségügyre fordított kiadás, de az, hogy egyre többen kényszerülnek saját zsebből fizetni az orvosi ellátásokat, nem jelenik meg a számokban. Pedig nagyon sok idős embernél késve végzik el a vizsgálatokat, miután „az állami egészségügy gyakorlatilag összeomlott”. Van, ahol négy hónapos várólista után végeznek el egy egyszerű laborvizsgálatot – mondta.
Miután a nyugdíjasok felének 170 ezer forint körül van az ellátása, a méltó nyugdíjas évekhez szerinte legalább 200 ezer forint ellátásra lenne szükség.
Át kellene térni a havonkénti emelésre
Farkas András nyugdíjszakértő nemrég kiadott elemzésében is kifejtette: ilyen magas infláció mellett a jelenlegi nyugdíjemelési gyakoriság – januári emelés, majd novemberi korrekció, illetve esetleg egy nyári kiegészítés – egyszerűen alkalmatlan a nyugdíjak vásárlóértékének évközi karbantartására. Célszerű lenne áttérni a havi, de legalább a rendszeres negyedéves nyugdíjemelés gyakorlatára. A jelenlegi helyzetben például átlagosan 1,7-1,8 százalékkal kellene emelni a nyugdíjakat minden hónapban, és ha az inflációs várakozás 20 százalék fölé futna, akkor az emelés mértékét is ennek megfelelően kellene meghatározni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba