Minden jogosult, 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben a megemelt összegű ellátása mellett - mondta még október elején Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy ez 200 milliárdnyi többletbevételt jelent az érintetteknek.
Még a legalacsonyabb összegű nyugdíjban részesülők is jogosultak a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumra. Egy átlagos nyugdíjat kapó ember nagyjából 100 ezer forint többletbevételre számíthat novemberben, hiszen nyugdíj-kiegészítést is fizetnek.
Kapcsolódó
A Pénzcentrum most a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) havi átlagárai alapján megvizsgálta, hogy az elmúlt években 100 ezer forintnyi összegből mennyit lehetett volna egységáron vásárolni bizonyos termékekből.
Bontott csirkéből például tavaly novemberben még 135,5 kiló jött volna ki 100 ezer forintért. 2021. év elején még ennél is kicsivel több, az azóta bekövetkezett drágulás viszont azt eredményezte, hogy mostanra 8,9 kilóval kevesebb jönne ki belőle. Viszont előre csomagolt téliszalámiból viszont már csak 11 kg-ra futná, a párizsivel is hasonló a helyzet.
Ha étolajból vásárolnánk be 100 ezer forint értékben, most szeptember átlagáron csak 141 litert kapnánk, míg a járvány előtt több mint 200 litert is vásárolhattunk volna belőle. Burgonyából és almából 50-100 kilóval kevesebbre futná, mint a járvány előtti években - fogalmaz a lap.
A tűzifa árakat vizsgálta arra jutottak, hogy minimum egy mázsával kevesebb jön ki ma 100 ezer forintból, mint egy-két éve. Beltéri falfestékből szintén 18 helyett 16 vödörrel tudnánk csak vásárolni. Ágyneműgarnitúrából és WC-papírból is jóval kevesebbre futja most, a benzinről nem is szólva: 2020 novemberében ennyi pénzből 279 litert tankolhattunk volna, míg idén szeptemberben a kutat átlagárai alapján 218 litert.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet