Magyarországon idén februárban az öregségi nyugdíjak átlagos összege 142 329 forint volt, az ellátást 2 050 489-en kaptak - tudta meg a napilap a Magyar Államkincstártól (MÁK).
Nyugellátást - ez az öregségi és özvegyi járadék mellett az özvegyi, szülői és árvaellátást is tartalmazza - 2 166 547-en kaptak, ennek átlagos összege 137 863 forint volt. A MÁK adatai szerint februárban 292 milliárd forintot költött az állam öregségi nyugdíjra, nyugellátásra pedig 299 milliárd forintot.
Kapcsolódó
Ha a koronavírust követő gazdasági lassulás valóban megérkezik, idén akár el is maradhat a nyugdíjprémium kifizetése, de a novemberre várt nyugdíj-kiegészítésre sor kerülhet az előrejelzések szerint - számolt be a Világgazdaság.
Ha ugyanis a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor az afölötti rész után nyugdíjprémiumot is fizetnek. Ez utóbbit még a Bajnai-kormány vezette be a 2008-as gazdasági válság után, amikor döntöttek arról, hogy a 13. havi nyugdíjat eltörlik. Márpedig 2019-ban 4,9 százalékkal bővült a magyar gazdaság, 2020-ra viszont a gazdasági tárca a korábbi 4 százalékról 3,5 százalékra korrigálta már februárban az előrejelzését. Sőt a miniszter kedden már arról beszélt, hogy a kabinet 2020-ra plusz 3,7 százalék és mínusz 0,3 százalék közötti növekedési forgatókönyvekkel számol, attól függően, hogy a koronavírus-járvány hogyan alakul.
A novemberi nyugdíj-kiegészítés viszont azért valószínű, mert 2020-ban az első két hónapban 4,5 százalékkal drágult a magyarországi nyugdíjasok számára az élet a KSH friss adatai szerint - ehhez képest az idei éves nyugdíjemelés csupán 2,8 százalék volt 2020 elején.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra