A közlemény szerint a csoporttagok közül a KELER Központi Értéktár Zrt. bevétele 6,38 százalékkal 4,859 milliárd forintra emelkedett, a KELER KSZF Zrt. bevétele 1,386 milliárd forint volt, 8,4 százalékkal több a 2016-osnál.
Mónus Attila vezérigazgató a közleményben kifejtette, a Központi Értéktár Zrt. jutalék- és díjbevételei az üzleti tervben elvárt szintet 38 millió forinttal haladták meg, így 4,538 milliárd forintra emelkedtek. Működési költségei és ráfordításai egy egyedi tétel miatt 3,758 milliárd forinttal haladták meg a tervet. A társaság adózás utáni eredménye 1,222 milliárd forint volt, a tervezettnél 103 millió forinttal alacsonyabb nyereség az üzleti évre jellemző mérséklődő hozamokkal, az ügyfélszámla-állomány csökkenésével, illetve átrendeződéssel magyarázható.
Mátrai Károly, a KELER KSZF-nek a vezérigazgatója ismertette, a megelőző üzleti év díjbevételeinél közel 90 millió forinttal magasabb díjbevételt realizált a társaság 2017-ben. A tőkepiaci bevételek 2016-hoz képest összességében 10 millió forinttal nőttek, emellett 2017-ben az energiapiacról származó bevétel 40 millió forinttal múlta felül a 2016-os szintet. A KELER KSZF teljes bevétele 1,386 milliárd forintot tett ki 2017-ben, ez az egy évvel korábbit több mint 8,4 százalékkal haladta meg. Tavaly a KELER KSZF adózás után 185,2 millió forint nyereséget ért el.
Mónus Attila jelezte: 2018-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a KELER, és 10. évfordulóját a KELER KSZF.
Az 1993-ban alapított KELER Központi Értéktár Zrt. (KELER) tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde. Leányvállalatával, a KELER KSZF Zrt-vel biztosítja és működteti a hazai tőkepiac és szervezett gázpiac, valamint a European Commodities Clearing AG-vel együttműködésben számos európai energiapiac zavartalan működését biztosító infrastruktúrát. A KELER a magyar tőkepiac egyedüli központi értéktáraként a magyar értékpapírok kibocsátásának, az értékpapír tranzakciók kiegyenlítésének központi háttérintézménye.
A KELER KSZF klíringházként biztosítja az ügyletek biztonságos és átlátható elszámolását. A KELER KSZF a legmagasabb európai követelményeknek megfelelve klíringházként a Budapesti Értéktőzsde, az MTS Hungary állampapír kereskedelmi piac, a CEEGEX Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac, és a magyar kiegyenlítő gázpiac számára nyújt klíringszolgáltatásokat, valamint a HUPX magyarországi szervezett villamosenergia-piacon, a hazai HUDEX határidős energiatőzsdén, illetve a német, a brit, a benelux és a francia, valamint a cseh és a szerb energiapiacon, és az osztrák gázpiacon nyújt általános klíringtagi szolgáltatásokat.
Képünk forrása: Kovács Petra /NAPI
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba