„Veres István az MNB Pénz- és devizapiaci igazgatóságát vezeti. Feladatai ellátására a házastársa jelenlegi vagy jövőbeni tisztsége nincs hatással” – közölte az RTL Klub megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Bár Novák Katalin férje nem tartozik a közéletben legjobban exponált politikus-házastársak közé, a sajtó korábban már foglalkozott vele. A Magyar Narancs 2019-es cikke szerint a közgazdász végzettségű Veres Istvánt Matolcsy György érkezése után, egy nagyobb tisztogatási hullámban elküldték a jegybanktól, azonban – állítólag – Balog Zoltán, az emberi erőforrások akkori minisztere kérésére visszavették, előléptették és fizetésemelést is kapott.
Kapcsolódó
Novák Katalin férje 2019-ben megkapta munkahelye, az MNB egyik legrangosabb elismerését, a Popovics-díjat, amely olyan „fiatal szakembereknek” adható, akik „kimagasló színvonalú, előremutató szakmai és tudományos munkájukkal hozzájárulnak az MNB feladatai megvalósításához, szakmai tekintélyének és nemzetközi elismertségének megerősítéséhez.”
A férj, aki az aranytartalékot kezeli
Az Origo 2018-ban úgy jellemezte Veres Istvánt, mint „az ember, aki a magyar aranytartalékot kezeli". Egy 2019-es videóban ugyancsak az aranytartalék témakörében nyilatkozott.
Az RTL Klub szerette volna megtudni, hogy Veres Istvánnak pontosan milyen feladatai vannak az állam aranytartalékával, a gyakorlatban hogyan néz ki a munkája, azonban erre a jegybank válaszában egyetlen szóval sem tért ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Ezt most megúszta a kormányfő, megeshet, hogy titkos háttérmegállapodásnak köszönhetően

Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?

Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz

Annyian akarnak milliós Birkin táskát, hogy a cég már a csillagos eget ostromolja

Figyelem: Nehogy elfogyassza, súlyosan fertőző a népszerű termék

Photoshoppolt képekkel rugdosták át az autókat a műszaki vizsgán

Ettől sokkot kap: akár 80 forinttal is olcsóbb lehetne a tankolás
