Vasárnap Budapesten, a Hősök terén a 111. nőnap alkalmából tüntetést szerveztek a nők jogaiért és az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért, valamint a párkapcsolati erőszak ellen - tudósított a rendezvényről a 24.hu. Az esemény fővédnöke Karácsony Gergely főpolgármester. A szervezők felkérték Varga Judit igazságügyi minisztert is, hogy szólaljon fel, de a tárcavezető hivatalos elfoglaltságaira hivatkozva levelet küldött a szervezőknek.
Védett lakások, támogatás a NANE-nek
A főpolgármester a tüntetésen bejelentette: a fővárosi önkormányzat lakásainak jelentős részét védett lakásként használják fel a családon belüli erőszak áldozatainak, csatlakozva ezzel Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester kezdeményezéséhez.
Budapest jelentős támogatást ad a NANE Egyesület által a családon belüli erőszak áldozatainak és segítőinek fenntartott segélyvonalnak is.
A férfiaknak is jobb egy olyan világban, ahol jobb a nőknek - mondta Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy a főváros vezetésében két "klassz nő is segíti" a munkáját helyettesként, hatból három fővárosi cég élére pedig nőt neveztek ki. "De nem az számított, melyik nemhez tartoztak. Egyszerűen jobbak voltak." Fontosnak tartotta elmondani, hogy egy másodpercig sem szabad eltűrni a nők elleni erőszakot, és elfogadhatatlan a félrenézés, ami jellemző a magyar politikában - írta a lap.
Üzent Varga Judit igazságügyi miniszter
Az igazságügyi miniszter személyesen nem vett részt az eseményen, de üzenetet küldött a szervezőknek, amit Péterfy Bori énekesnő olvasott fel. Varga egyetért abban, hogy a nőket ért erőszak összetett probléma, amit egy-egy intézkedés nem képes kezelni. Ennek megoldása civilek nélkül nem sikerülhet. "Egymást segítve leszünk képesek arra, hogy senkinek ne kelljen bántalmazást elszenvednie" - írta Varga Judit, aki közös munkára hívott: az állami szereplők mellett több civil szereplő értékes javaslatait vitatták már meg az Igazságügyi Minisztérium tárgyalóasztalánál - tudósított az eseményről a 24.hu.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön