Az elmúlt hetekben több mint ezer érdeklődőt regisztráltunk, az ő elhelyezésük, munkába állításuk megszervezése most zajlik - mondata a Világgazdaságnak Juhász Csongor, a Prohuman HP-szolgáltató cég ügyvezetője. Nem sikerült nagyobb számban felvenni ukrán munkavállalókat Karácsony Zoltán, a HR Portál álláspiaci szakértője szerint, ez a folyamat egyelőre gyerekcipőben jár.
Ennek részben az az oka, hogy korábban a közvetítőcégek speciális szűréssel, célzottan toboroztak különböző pozíciókra, ám a menekülők esetében ez jóval nehezebb feladat. A közvetítők a humanitárius segítségen túl sokat tesznek az Ukrajnából érkezők támogatásáért, ukrán nyelvű oldalakon hirdetik a szabad pozíciókat, a kapcsolatfelvétel nem jelent problémát, ám jellemzően nők érkeznek a határra a gyermekeikkel, és amíg a kicsik felügyelete nem megoldott, értelemszerűen munkát sem tudnak vállalni.
Speciális körülményekkel kell megbirkózniuk, hiszen a munkavállalást nem egy megtervezett döntés előzi meg, nem elsősorban dolgozni jönnek hozzánk, hanem a háború elől menekülnek. Közös érdek, hogy az ukrajnaiak ne tábori állapotok között éljenek, hanem munkát vállalva, tisztes körülmények közepette tudják eltartani magukat és családjukat.
Vannak olyan családok, amelyek néhány bőrönddel és helyi ismerősök nélkül érkeztek meg Magyarországra, nem ismerik a lehetőségeket, nem beszélnek nyelveket, idegenül mozognak hazánkban, éppen ezért a hét minden órájában rendelkezésre állnak a Prohuman munkatársai. Az ügyvezető megerősítette, az ukránok korábban is jelentős számban dolgoztak gyártó vagy termelő területen, így most is ezek a szektorok lehetnek népszerűek, ráadásul itt van a legnagyobb szükség extra munkaerőre. Ezenfelül az építőipar, a vendéglátás és a turizmus is hatalmas felvevőpiac.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak