Idén májusban mezőgazdasági termelői árak 8,1 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól. Ezen belül a növényi termékek ára 6,7, az élő állatok és állati termékeké 10,4 százalékkal csökkent - jelentette a KSH, amely szerint a főbb változások a következők voltak:
- A gabonafélék ára 16, a burgonyáé 44 százalékkal csökkent.
- A zöldségfélék ára 14, a gyümölcsé 25,4 százalékkal emelkedett. Az utóbbi termékcsoport árindexét a jellemzően ebben az időszakban értékesített eper 41,5 százalékos áremelkedése határozta meg.
- Az élő állatok termelői árszintje 8,1 százalékkal lett alacsonyabb.
- A tej termelői árindexe 23 százalékkal csökkent. A felvásárlási ára 2014 februárjában volt a legmagasabb (114 forint/liter), azóta folyamatosan csökkent, májusban 80 forint volt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak