A Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogeset a Központi Hitelinformációs Rendszerből (KHR-ből) való kikerülésre ad negatív példát. (A KHR korábbi neve BAR-lista volt és sokan ma is így tartják számon.) Aki szerepel a listán, az rossz adósnak minősül és nem igen juthat hitelhez.
A történet régen, még 2008-ban kezdődött, de nem régen tett rá pontot a Kúria. A magánszemély akkor vett fel személyi kölcsönt, amelynek törlesztésével 2014-ben késedelembe esett, így azt a bank felmondta, majd az adós adatait továbbította a KHR-t kezelő szervezetnek. Majd egy évvel később az adós és a bank megállapodást kötöttek, hogy ha az előbbi 344 ezer forintot rendszeresen törleszt, akor a bank elenged 164 ezer forintot a tartozásából. Az adós ezt úgy értelmezte, hogy innentől tiszta, tessék őt törölni a KHR-ből. A bank ezt megtagadta, az adós pedig perelt.
Kapcsolódó
Az elsőfokú bíróság a keresetét elutasította. Az indokolása szerint a szerződés felmondását követően a megállapodás megkötésével az adós és a bank között új szerződés jött létre, amely a fizetési késedelem megszűnését eredményezte ugyan, de nem jelentette a lejárt és meg nem fizetett tartozás megszűnését. A vonatkozó jogszabály alapján csak a tartozás teljesítését követően 1 évvel van helye a referenciaadat törlésének, ezen törvényi rendelkezés alapján pedig nincs lehetőség a mulasztás megszűnésének feltüntetésére.
Mindhiába
Az adós fellebbezett, de a másodfokú bíróság jogerős ítélete osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját annyiban, hogy a megállapodás megkötésével a tartozás nem szűnt meg. Azt azonban másként ítélte meg a másodfokú bíróság, hogy új kölcsönszerződés jött volna létre az adós és a bank között.
A jogerős ítélet álláspontja szerint a megállapodás a felmondott szerződésből eredő tartozásra adott részletfizetési kedvezményt, amelynek megkötésével sem a tartozás, sem az adós késedelembe esése nem szűnt meg. A referenciaadat törlésének jogkövetkezménye viszont kizárólag a tartozás megfizetéséhez fűződik oly módon, hogy 1 évig még "passzív" jelzéssel a nyilvántartásban marad az adós.
A magánszemély adós ezt követően felülvizsgálatot kért a Kúriától, de a legfőbb bírói fórum jóváhagyta a jogerős ítéletet.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció