A Csongrád-Csanád megyei Székkutas településen található, mintegy 3200 hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás, valamint az idegrendszeri tünetek megjelenése hívta fel az állattartó figyelmét a lehetséges madárinfluenza-fertőzésre. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban.
Az állomány felszámolása már a betegség gyanúja alapján megtörtént. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú megfigyelési körzetet.
Békésben feloldottak
Békés megyében az utolsó kitörés előzetes fertőtlenítését követően a minimálisan előírt 21 nap letelt, ezért a Nébih elrendelte a védőkörzetek feloldását.
A hatóság felhívja a figyelmet, hogy a vadmadarak távoltartásán túl a személyi higiénia, valamint a telepre be- és kimenő járművek fertőtlenítése is kiemelt jelentőséggel bír. Az ország magaskockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön