Az ország legkomolyabb szívkórházának beolvasztását Mészáros János helyettes államtitkár azután néhány nappal kezdeményezte, hogy kirobbant az úgynevezett CT-botrány - írja a lap. Június végén óriási közfelháborodást keltett, hogy egy súlyos szívbeteg gyereket "nyitott mellkassal" kellett CT-re egy másik kórházba átszállítani, miután a kardiológiai intézetben ez nem állt rendelkezésre. Az esetről a gyerek nagymamája beszélt a Klubrádióban.
Az intézmény főigazgatója akkor nyilatkozott a sajtónak, mostanra a lap szerint a nyugdíjazását kérte, s nem reagált a megkeresésükre. A Dél-pesti Centrumba további három - a hematológiai, az immunológiai és a traumatológiai - országos intézet is beolvad, az új óriás kórház vezetői posztjára pályázatot írnak ki.
Kapcsolódó
A Dél-pesti Centrum a 700 milliárdos Egészséges Budapest Programban szereplő három központ egyike, csakhogy magáról a koncepcióról a mai napig nem született meg a kormánydöntés.
Július közepén az átalakítás kidolgozásával megbízott Cserháti Péter miniszteri biztos a körvonalazódó programról azt mondta, az a meglévő kapacitások ésszerűbb, betegközpontúbb működtetését célozza, s az ésszerűsítés eredményeként 10 nagy telephellyel kevesebb lesz a fővárosban. A dél-pesti térségben országos kampus jön létre, új tömb épül a Haller úton, s idei integrálják a kardiológiai és a baleseti intézet sürgősségi és diganosztikai ellátását, s ide költözik a Merényi kórház is.
Az összevonások érintik az észak-pesti centrumot, az egykori MÁV kórház Podmaniczky utcai részlege például a Honvéd kórházba költözik, a Péterfy Sándor utcai kórház négy telephelyéből kettő marad. Kevesebb helyszínen osztják el a Rókus kórház részlegeit is. A harmadik központ a dél-budai Dobogóra épülő szuperkórház lesz.
A program a lap szerint augusztus legvégén, vagy ősszel kerülhet a kabinet elé.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket