Az együtt mintegy 500 milliárd forintnyi projekt részben az importot, de 60 százaléka a hazai gazdaságot erősítheti.
A leendő beruházók múlt év végén együtt 1350 megawattnyi ilyen kapacitás létesítésére kértek engedélyt - mondta Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke. Az emögött álló, mintegy 2500 kérelmet azért adták be a cégek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz a múlt év utolsó napjaiban, mert 2017. január 1-jétől már más, a korábbinál szigorúbb szabályozás vonatkozik a megújuló alapú beruházások támogatására. (Nemcsak itthon, világszerte is nagyon hódít a napenergia.)
Az 500 milliárd forintnyi szolárprojekt kiadásaiból körülbelül 40 százalékot visz el az importnapelem beszerzése, 60 százalék viszont a telepítéshez szükséges kiegészítő eszközökre, illetve a szerelésre, telepítésre fordított összeg. Mintegy 300 milliárd értékben tehát közvetlenül is a magyar gazdaságot erősítő megbízások születhetnek. Kiss Ernő szerint viszont nem biztos, hogy az összes engedélykérelmet kedvezően bírálja el az energiahivatal, és az sem, hogy az engedélyezett beruházások mindegyike megvalósul - olvasható a Világgazdaságban az MTI tudósítása szerint.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó