A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Az e heti ülésén dönthet a kormány a közszféra bérkompenzációjáról − értesült a Napi Gazdaság. Ha nem is a versenyszférával megegyező módon, de a közszférában is várható, hogy az állam kompenzálja az adóváltozások hatását − mondta lapunk érdeklődésére Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke pénteken az érintett érdekképviseletek erről szóló rendelettervezetéről.
A jövő évi büdzséből 60 milliárd forint felett lehet az az összeg, amit e célra kellene fordítani ahhoz, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők és egyéb jogállásokban dolgozók nettó keresete jövőre is a 2011-es szinten maradjon. Pontos összeggel azonban a gyermekkedvezmények jellege, a havi illetményalapú elszámolás, illetve a közszolgálat, valamint az önkormányzati rendszer átalakítása miatt egyelőre nem lehet kalkulálni.
A munkavállalók reálkeresete azonban mindenképpen elmarad majd a tavalyitól, még ha a nettó összeg szinten is marad, mivel ebben a szférában már négy éve nem volt bérfejlesztés − közszféra átlagbéreinek reálértéke lényegében a rendszerváltáskori értéken áll − hangsúlyozta Varga.
A közalkalmazottak számára az eddigiekhez hasonlóan továbbra is mögöttes jogszabály lesz az új munkajogi kódex, és lényegében nem változik a rájuk vonatkozó törvény, azonban jelenleg is több olyan tervezet van az országgyűlés előtt, amely jelentősen átalakítja a dolgozók életét. Varga szerint a törvények egyes − főleg a szakszervezeti működést ellehetetlenítő, korlátozó pontjai, illetve a különféle, érdekképviseleti feladatokkal felruházott, kötelező tagságra épülő karok létrehozását célzó − rendelkezései nemzetközi jogot, illetve hatályos ILO-konvenciókat is sértenek.
.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat