A kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől a korábbi kormányok által elvett pénzeket, így 2019-ben 647 milliárd forinttal több jut e területre, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetésben - hangsúlyozta az államtitkár.
Jelentős többlettel számol jövőre egyebek mellett a gyógyító-megelőző kassza, ami elsősorban új gyógyszerek és technológiák bevezetését, az új készítmények elterjesztését jelenti.
Kapcsolódó
Az egészségügyi szakdolgozók további, már korábban ütemezett béremelésére is van pénz a költségbevetésben. Ezen felül jelentős plusz jut a betegszállításra, a gyermekellátásra, illetve az országos népegészségügyi programokra.
A kórházak eladósodásával kapcsolatban azt mondta: céljuk, hogy ne csupán utólagos adósságkonszolidációra, hanem évközbeni forrásbővítésre is legyen majd lehetőség, illetve, hogy egyre kisebb mértékben vagy egyáltalán ne halmozódjanak fel tartozások.
Az új államtitkár a lapnak elmondta: pártolja, hogy növekedjen az ápolók társadalmi elismertsége, hiszen szerinte rendkívül lelkiismeretes és odaadó munkát végeznek, szakmailag pedig nemzetközi szinten is kiemelkedő a felkészültségük.
Ne gondolja senki azt, hogy attól függ az ellátáshoz való hozzáférése, illetve a kezelés minősége, fizet-e hálapénzt - ezt a szemléletváltást viszonylag gyorsan szeretné elérni Nagy Anikó, aki támogatja a hálapénzmentes övezetek elterjedését.
Az egészségügyi szakdolgozók bére átlagosan hatvanöt százalékkal emelkedik 2016 és 2019 között, az idei nyolcszázalékos emelés már megtörtént. A gyermekbaleseti és -sürgősségi ellátás önálló szakmává tétele egyedülálló lesz Európában - ígérte -, s nem utolsósorban minőségi hálózat alakul ezen a területen.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról