A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a múlt hét végéig több mint 2.800 milliárd forintot fizetett ki a sikeres pályázóknak, a legjobban teljesítő régió a közép-magyarországi, amely 1.545 milliárdot kapott, a legjobban működő program pedig a gazdaságfejlesztési.
A lap szerint az NFÜ adataiból kiderül, hogy sok a gond az elakadt beruházásokkal, amelyekre a támogatást lekötötték, ám lehívni nem tudják. E vállalkozásokon segíthet a Magyar Nemzet információi szerint szeptemberben induló új önerőalap, amely várhatóan 50 milliárd forintból gazdálkodhat majd. Az alap visszatérítendő forrást nyújtana a pénzhiány miatt időben elcsúszott vállalkozásoknak ahhoz, hogy befejezhessék beruházásaikat, s ne kelljen lemondaniuk az elnyert támogatásról.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat