A 80-as évek végétől, mikor a belső útgyűrű elkészült, ilyen nagyszabású új útfelület építés, amely kifejezetten a város közlekedésfejlesztésének javítását szolgálta volna, nem történt Veszprémben - jelentette ki Némedi Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Hozzátette, hogy a beruházás egy több éve folyó tudatos közlekedésfejlesztés eredménye, amely által korszerű jó minőségű új útfelületet használhatnak a veszprémiek és a városba érkezők.
Brányi Mária városfejlesztésért felelős alpolgármester elmondta: az útépítésre a város közel 360 millió forint európai uniós forrást nyert el, vagyis a beruházás 89,99 százalékos támogatottságot élvezett.
Az új útszakasz a Budapest úti körforgalmat köti össze az Almádi úttal. A beruházás során 624 méter új útfelület épült, a Radnóti téren kettős körforgalmat alakítottak ki, az út mentén parkolókat, gyalogjárdát és kerékpárutat létesítettek. Az új út a térképeken az Almádi út folytatásaként szerepel majd.
A beruházás kivitelezője a Colas Út Zrt.. volt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet