A lap szerint "a miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően elemzi az ország helyzetét nemzetközi kitekintésben is, beszél majd az elért eredményekről, a következő időszak kihívásairól és a kormányzati feladatokról" - idézi a hvg.hu az írást.
Az évértékelő különlegessége, hogy tíz éve egy huzamban miniszterelnök Orbán 2020-ban.
A Magyar Nemzet hozzáteszi, úgy tudják: Orbán ismét nagy horderejű bejelentésekre készül, többek között
újabb gazdaságvédelmi akcióterv és a családok megerősítését szolgáló intézkedések ismertetés várható.
Szintén szokásos, év eleji, kihelyezett frakcióülését a Fidesz február 12-13-án tartja, annak a helyszíne Balatonfüred. Azon a tanácskozáson szó lesz arról, hogy "minden olyan törvényt felül lehetne vizsgálni, amely az emberek jogos igazságérzetét sérti". A frakció mindenképpen kiemelten foglalkozik majd a börtönkártérítések megszüntetésével és a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek szigorításával.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak