Harmincezer forint értékű, több címletből álló élelmiszerutalványt kapnak a nyugdíjasok, amelyet őszig kézbesítenek – jelentette b ...
A Publicus felmérése szerint a nyugdíjasok több mint 80 százaléka elégedetlen havi juttatásával, míg csupán egy százalékuk tartja ...
Kormányinfót tart csütörtökön 10 órától Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Vár ...
Az évet értékelő DK-elnök szerint „olyan rettenet vár ránk, amellyel nem találkoztunk az elmúlt hetven évben”. A kormányfőt pedig „egy nagyra nőtt, közveszélyes kiskakasnak” látja.
Szerző(k): S. Z.Nem ördögtől való az állami beavatkozás az élelmiszer kereskedelemben, sőt, már bizonyítottak az infláció letörését célzó intézkedések. A fogyasztók, a láncok és a kormány közös érdeke, hogy minden eszközt felkutassanak az árak kordában tartására, és ha kell, a családok érdekében a hatósági árazást vagy akár a profitkontrollt is bevetik – közölte az Economxszal az Egyenlő.hu modern szakszervezet.
Szerző(k): Thurzó KatalinA helyszínről tudósító elemző szerint Orbán Viktor bizakodó volt, amit nemcsak egy lehetséges ukrajnai béke, hanem a magyar gazdaság ereje, illetve a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta előny is táplál. Szűcs Gábor szerint Orbán Viktor a garancia arra, hogy megvalósulnak a bejelentett intézkedések.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaOrbán Viktor miniszterelnök évértékelőjéről szólva Schiffer András elmondta, hogy abból nem derült ki, miért szavazzanak az emberek a Fideszre. Arról is beszélt, lehet, ki kell mennie idén a Pride-ra, illetve hogy így képtelenség Magyarországot fejlődő pályán tartani.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba