Így a Munkaerőpiaci reformprogram hatására jelentősen javult az ügyintézés hatékonysága, minősége. A kiközvetítettek 96 százaléka három hónap után is munkában állt.
Hatékonyabb a vállalati kapcsolattartás a hivatalokkal, így a cégek az igényeiket közvetlen módon jelezhetik. Az erre kijelölt kapcsolattartó olyan álláskeresőket közvetít ki az adott munkára, aki az előszűrés alapján megfelel a munkáltató elvárásainak - sorolta Bodó Sándor a napilapnak.
Kapcsolódó
Elsőként Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében indították el a programot, majd a tapasztalatok alapján szakmailag indokolttá vált annak országos kiterjesztése is, ami 2020 tavaszáig megtörténik.
Az ország északi, illetve északkeleti vidékén viszonylag sok a kevésbé képzett, illetve a szakmájukban nem dolgozó személy. Itt az érintetteknek jóval több segítségre van szükségük ahhoz, hogy visszakerülhessenek a munkaerőpiacra. Ez a típusú támogatás komoly szakértelmet, idő- és energiabefektetést igényel a foglalkoztatási osztályok részéről, de a kormányzat eltökélt abban, hogy mindenki, aki képes, dolgozzon Magyarországon - tette hozzá az államtitkár.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
