Újabb állámásához érkezett a Mol és a Szerencsejáték Zrt. 18 éve tartó együttműködése - jelentette be a két nagyvállalat.
A mostani lépés eredményeként - novembertől - 307 újabb, összességében 355 töltőállomáson érhetőek el a Szerencsejáték Zrt. termékei. A teljes termékpaletta az eddigi 48 helyett már 55 Mol-kúton elérhető, további 300 helyszínen pedig a Szerencsejáték Zrt. sorsjegyeit lehet megvenni. A hét állandó sorsjegy mellett megvásárolhatók az új- és időszakos sorsjegyek is, mint például a novemberben megjelent, limitált kiadású Nagykarácsony exkluzív sorsjegy.
Utóbbi sorsjegy a játékosok bevonásával nagyban hozzájárul a fogyatékossággal élő magyar gyermekek társadalmi integrációjának elősegítéséhez, ugyanis a Nagykarácsony sorsjegy értékesítéséből befolyt összeg egy részéből a nemzeti lottótársaság „A játék összeköt!” program keretein belül befogadó játszótereket épít.
Ennek köszönhetően 2022 év végéig országszerte 22 olyan játszótér lesz elérhető, ahol ép- és fogyatékossággal élő gyermekek együtt játszhatnak és válhatnak boldog, sikeres és befogadó felnőttekké.
Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója többek között elmondta: "A mostani kibővített együttműködéssel hálózatunk további 4 százalékkal, kizárólag sorsjegyárusító hálózatunk 10 százalékkal bővül.” Dr. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese pedig egyebek mellett arról beszélt, hogy a Mol töltőállomás-hálózata, már ma is több, mint egy hagyományos kúthálózat. "Egy olyan szolgáltatásorientált, ügyfélközpontú üzemanyag- és nem üzemanyag-kiskereskedői üzletlánc, amely a termékek széles választéka mellett kényelmi szolgáltatásokat is nyújt vásárlóinak. Napi egymillió tranzakciót bonyolítunk le a régióban, és több mint tízmillió stabil ügyfelünk van.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val